Orrüreg
Gége és légcső
Tüdő
Gázcsere
Légcsere
Vizsgálati módszerek
A légzőszervrendszer egészsége
A légzőszervrendszer részei: az orrüreg, a garat, a gége, a légcső és a tüdő. A szervrendszer feladata a sejtekben zajló Másnéven sejtlégzés. A lebontó folyamat során a sejtek a szerves anyagokat oxigén felhasználásával oxidálják, kisebb molekulákra bontják, ebben a reakciósorozatban az életműködésekhez felhasználható energia keletkezik, ezen kívül pedig szén-dioxid is.biológiai oxidációhoz szükséges oxigén felvétele a levegőből és a folyamat során keletkezett szén-dioxid leadása a külvilágba. A légcsere a levegő áramlását jelenti a tüdő és a külvilág között. A külső légzés a tüdő és a vér között zajló gázcsere, amelynek során oxigén jut a vérbe, a szén-dioxid pedig leadásra kerül. A belső légzés a vér és a szövetnedv közötti gázcsere, amikor a vérből oxigén jut a szövetnedvbe, ugyanakkor a szövetnedvből szén-dioxid kerül a vérbe.
Az orrüreg a légutak első szakasza, számos káros hatástól védi a tüdőt. Nyálkahártyájában nagyszámú nyálkatermelő sejt található, amelyek váladéka egyrészt nedvesen tartja a hámréteget, másrészt párával dúsítja a belélegzett levegőt, ez pedig a kiszáradástól óvja a légzőszervet. Az orrüreget bélelő nyálkahártyában Olyan sejtalkotó, amely egysejtűeknél a sejt mozgását teszi lehetővé, míg a csillós hámokon a szövet felületén lévő anyagok, sejtek továbbítása a feladata. A sejt felszínén elhelyezkedő csillók rövid, szőrszerű képződmények és mindig sok van belőlük, mozgásuk összehangolt.csillós hámsejtek sorakoznak, amelyek kiszűrik a levegő szilárd szennyeződéseit. A nyálkarétegben ragadt porszemcséket a csillók csapkodása kifelé hajtja. Az orrüreg dús érhálózatának egyik szerepe az, hogy a beszívott levegőt nagyjából testhőmérsékletűre melegítse. Ennek különösen télen van nagy jelentősége, hiszen az alsó légutak és a tüdő érzékenyek a hidegre. Az orrüreg felső harmadában található a szaglóhám. Emberben ez mindössze pár cm2-es felület, és olyan receptorsejtek borítják, amelyek képesek a levegőben lévő illatanyagok érzékelésére. A beszívott levegő az orrüregből a garatba, majd a gégébe kerül.
A beszívott levegő az orrüreget követően a garatba kerül. A garat jellemzője, hogy az orr- és szájüreggel is kapcsolatban áll. Ennek megfelelően a garat a táplálék és a levegő egy rövid közös útvonalrészletét adja, amely majd a nyelőcsőre és a légcsőre válik szét. A légutak a garatból a gége felé folytatódnak. Innen a légcsövön át kerül a levegő a tüdőbe.
A gége vázát több porc alkotja. A gégefedő nyeléskor a légcső nyílása fölé borul, elzárva annak bemenetét, így a lenyelt falat nem kerülhet a légutakba. Bizonyos esetekben (pl. nyeléssel egyszerre történő levegővétel, beszéd vagy csuklás) a táplálékdarab mégis bekerülhet a légcsőbe. Ezt nevezik félrenyelésnek. Erős köhögési ingert vált ki és veszélyes állapot. A pajzsporc a gége legnagyobb porca, elülső, kiemelkedő részét „ádámcsutkának” is nevezik. A gége a hangadás szerve. Belsejében találhatók a hangszalagok, a közöttük lévő nyílás a hangrés. A beszéd- és énekhangokat a hangszalagok rezgése hozza létre.
A hangképzés a kilégzéshez kapcsolódik. A hangrés nyitását és záródását a gége porcainak mozgása eredményezi. Beszéd közben a hangszalagok egymáshoz simulnak és zárják a hangrést. A bezárult hangrés mögött feltorlódik a tüdőből kiáramló levegő, és megnövekedett nyomása révén kissé szétfeszíti a hangrést. A nyomás csökkenésével a hangrés ismét bezárul. A szakaszosan kiáramló levegő hatására a hangszalagok rezegni kezdenek, és rezgésük átterjed a levegőre. A hangerősséget a kiáramló levegő mennyisége, a hangmagasságot pedig a hangszalagok hosszúsága és vastagsága határozza meg. A hangszalagok feszességének beállításával a hangmagasság akaratlagosan is szabályozható
A légcső a gége folytatásában található rugalmas cső. Falát C alakú porcok merevítik, nyálkahártyájának hámrétegét Olyan sejtalkotó, amely egysejtűeknél a sejt mozgását teszi lehetővé, míg a csillós hámokon a szövet felületén lévő anyagok, sejtek továbbítása a feladata. A sejt felszínén elhelyezkedő csillók rövid, szőrszerű képződmények és mindig sok van belőlük, mozgásuk összehangolt.csillós hámsejtek alkotják, közöttük sok nyálkatermelő sejt is van. A csillók megtisztítják a légutakat a nyálkarétegbe ragadt szilárd szennyeződésektől. A légcső a két főhörgőre ágazik szét, amelyek a bal, illetve a jobb tüdőbe vezetnek.
A tüdő a mellüregben helyezkedik el, felszínét a mellhártya két lemeze borítja. A bal tüdő 2, a jobb 3 lebenyből áll. A két főhörgő a tüdőbe lépve gazdagon elágazik, egyre kisebb átmérőjű hörgőkre, hörgőcskékre oszlik. A legkisebb hörgők a szőlőfürtszerűen rendeződő léghólyagocskákban folytatódnak. A léghólyagocskák felszínén történik a külső légzés. A léghólyagocskák levegőtartalma a légcsere során – tehát minden lélegzetvételkor – változik.
A léghólyagocskák falát A hámszövetek egyik típusa, melynél a hámsejtek egyetlen réteget alkotnak, lapított alakúak. Funkciója általában nem a védelem, hanem a különféle anyagok átjutásának segítése. Ilyen hámszövetből áll például a hajszálerek fala, és a tüdő léghólyagocsáiban a légzőhám.egyrétegű laphám, a légzőhám alkotja. A légzőhámot sűrűn behálózzák az ugyancsak egyrétegű laphámmal határolt kis vérköri hajszálerek. A vékony határfelületeken az oxigén- és szén-dioxid-molekulák könnyen átjuthatnak.
Az oxigén a léghólyagocskák belsejéből a hajszálerekbe kerül, míg a szén-dioxid vele ellentétesen mozog. A léghólyagocskákba jutó levegő mennyiségét a hörgőcskék falában húzódó simaizmok szabályozzák. Ha összehúzódnak, kevesebb levegőt engednek a hólyagocskák belsejébe.
A légcsere során a levegő a tüdő légtere és a külvilág között áramlik. Két részfolyamata a belégzés és a kilégzés. A levegőáramlás nyomáskülönbségen alapul, amelyet a mellüreg térfogatváltozásai hoznak létre. A térfogatváltozásért a légzőizmok: a rekeszizom és a bordaközi izmok a felelősek. Belégzéskor a légzőizmok összehúzódnak, tehát a rekeszizom ellaposodik, a bordaközi izmok pedig megemelik a bordákat. A mellüreg térfogata emiatt nagyobb lesz, csökken benne a nyomás, ezért a levegő beáramlik. Kilégzéskor a légzőizmok elernyednek, és a mellüreg térfogatcsökkenése miatt megnövekedett nyomás kipréseli a tüdőből a levegőt. A kilégzést segítik a tüdő falában található rugalmas rostok is. A tüdő a két lemezből álló mellhártyának köszönhetően passzívan követi a mellüreg térfogatváltozásait. A külső lemez a mellkas falához, a belső lemez pedig a tüdőhöz rögzült. A két lemez a közöttük lévő kevés folyadék miatt nem tud eltávolodni egymástól, így a mellkas térfogatának növekedését a tüdő is kénytelen követni.
Egy nyugalmi lélegzetvétellel nagyjából fél liter levegőt szívunk a tüdőnkbe, ezt percenként 12–16 alkalommal tesszük. Sportolás vagy fizikai munkavégzés esetén mind a belélegzett levegő térfogata, mind pedig a légzésszám jelentősen emelkedhet.
A légzőszervrendszer állapotának vizsgálatára elterjedt módszer a mellkasröntgen készítése, köznapi szóhasználattal a „tüdőszűrés”. Ezzel a képalkotó eljárással felismerhetők a tüdő esetleges elváltozásai, így a rákos daganatok és a tuberkulózis baktérium okozta gyulladásos gócai. Az egyszerű röntgenfelvételeken túl ma már modernebb, pontosabb képet alkotó eljárások is ismertek.
A tüdő teljesítményét a vitálkapacitással jellemzik, amelyet az orvosi vizsgálatokon a spirométer nevű műszerrel határoznak meg. A vizsgálat során az eszközbe úgy kell belefújni, hogy egy nagy belégzés után megpróbálunk minden levegőt kipréselni a tüdőnkből. A spirométer által kijelzett térfogatérték az a levegőmennyiség, amelyet kifújtunk. A kapott értékből az orvosok következtetni tudnak a légzőszerv egészségi állapotára.
